Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium                     8000 Székesfehérvár, Széchenyi u.13            Email: jaktitkarsag@gmail.com Tel./Fax: 22/500-827
 
 
 



Szülői téjékoztató a 2020-2021 tanév kezdetéhez


Tanévnyitó helyett (Polczer Zoltán)

 

Kedves Szülő!

 

Köszöntöm Önt abból az alkalomból, hogy a mai naptól gyermeke a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium lakója lett. A kollégiumi lét meglehetősen sajátos életforma, különösen ebben a vírusveszélyes helyzetben, amelyről rögtön, levelem elején szólnom kell!

Beköltözéskor eddig minden évben tanévnyitó szülői értekezleteket tartottunk, ahol minden tudnivalót megosztottunk a szülőkkel, tanulókkal. Idén átírta a COVID-19 vírus a forgatókönyvet. Nem kívánjuk sem Önöket, sem a gyerekeket kitenni felesleges kockázatnak, ezért nem tartunk hagyományos tanévnyitót. Helyette egyrészt mondanivalómat ebbe a levélbe „zsúfolom", másrészt lehetőséget biztosítunk arra, hogy a mai beköltözés után 17.30 óráig fogadóórán feltehetik kérdéseiket igazgatónak, tanárnak, kollégiumi ápolónőnknek egyaránt. Várjuk Önöket, a porta meg tudja mondani, hogy kit hol találhatnak meg!

Kollégiumunk 600 diákot fogad, 350 lányt a Gyümölcs utcai épületben és 250 fiút a Széchenyi úton. A járványhelyzetre reagálva speciális intézkedéseket vagyunk kénytelenek foganatosítani, melyek többsége kisebb kellemetlenséget okozhat a hétköznapokban. Van kedvező hozadéka is az intézkedéseknek, például az, hogy a lehető legtágasabban helyezzük el a gyerekeket és többnyire két főt helyezünk el mindössze az eredetileg négyszemélyes szobákban. A kollégiumban sok gyerek van együtt, sokféle iskolába járnak, így elég nagy az új kontaktok száma. Az épületben jellemzően nem biztosítható a 1,5 méteres távolság tartása sem a folyosókon, sem a közösségi helyeken. Annak érdekében, hogy a fertőzés lehetőségét mérsékeljük, kénytelenek vagyunk előírni maszk használatát. Kérem, fogadják el, hogy a lakószobát elhagyva gyermekétől elvárjuk a maszk viselését. Tudjuk, hogy ez kényelmetlenséget, továbbá többletköltséget is jelent, sajnos ezzel számolniuk kell. Ezen kívül minden emeleten és a bejáratnál is elhelyeztünk kézfertőtlenítő készülékeket, továbbá minden közösségi mosdóban biztosítjuk a szappanos kézmosás lehetőségét. Komoly partnerséget kérünk és várunk majd el gyermekétől abban a vonatkozásban, hogy a fenti eszközöket életvitelszerűen használni is kell.

Tanáraink folyamatosan segítik és figyelemmel kísérik, hogy ezeket az óvatossági szabályokat a gyerekek betartsák. Kérem Önt, segítsen nekünk abban, hogy meggyőzi gyermekét, közösségben különösen fontos a biztonsági szabályok betartása.

A helyzetből adódóan esetleg minden szabály betartása ellenére is kialakulhat fertőzés. Általában ennek tünetei vannak, így naponta érdeklődni fognak a kollégium csoportvezető tanárai, hogy a gyerekeknek nincs-e furcsa tünetük. Rendelkezünk digitális lázmérővel is és időnként reggelente, az iskolába induláskor az ápolónő testhőmérsékletet fog mérni és ugyanígy járunk el a délutáni visszaérkezéskor is. Az esetlegesen jelentkező láznak természetesen sok oka lehet, de a lázas tanulót azonnal elkülönítjük a kollégium betegszobájában és egyidejűleg Önnel is felvesszük a kapcsolatot. Természetesen ilyenkor azt kérjük majd, hogy a beteg tanulót vigyék haza, vigyék orvoshoz, illetve járjanak el legjobb belátásuk szerint. Kérem a megértésüket, de a vírusveszély miatt tömegközlekedéssel nem engedjük el a tanulót. Amíg nem tudnak érte jönni, elkülönítve marad, ellátásáról gondoskodunk és természetesen ha szükséges, akkor orvosi segítséget is kérünk. Bízunk abban, hogy erre nem kerül sor.

A kollégium - betartva az előírt szabályokat - igyekszik teljes körűen biztosítani gyermeke tanulmányi munkáinak feltételeit. Ahhoz, hogy a több száz fiatal megfelelő életrendben tölthesse napjait, hogy tudatosan készülhessenek az iskolai és egyéb vállalt feladataik (pl. sport) ellátására, megfelelő belső rendet alakítottunk ki, amit kérünk az új kollégistáinktól is, hogy tartsanak be. Önt Kedves Szülő pedig arra kérjük, hogy legyen ebben partnerünk és segítse nekünk gyermekével elfogadtatni a sokszor bizony nem annyira szeretett szabályokat.

Reggel mindenkitől elvárjuk, hogy 6.30-kor keljen fel, tisztálkodjon, rakja rendbe maga után a szobát (ágyazzon be, holmiját rakja a szekrénybe, szemetet ne hagyjon maga után). Mindenkit bíztatunk, hogy vegye igénybe a reggelit (majd az ebédet és a vacsorát is). A lányok épületében működik a menza, ahol kedvezményes áron napi háromszori meleg ételt biztosítunk. Az épületünkben nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy süssenek-főzzenek a fiúk, különösen nincsenek meg a kulturált étkezés, majd a mosogatás és az eszközök tárolásának feltételei.

Tapasztaljuk, hogy a gyerekek hajlamosak mindent úgy hagyni, ahogy befejezték, vagy abbahagyták az étkezést. Ebben a higiéniára kimondottan kényesen ügyelő időszakban nem engedhetjük ezt meg. Nagyon kérjük Önt, beszélje ezt meg gyermekével. Ha otthonról hoz élelmet, hűtőben tudja tárolni, mikróban meg tudja melegíteni, de az igényes mosogatás már alig megoldható. Ha lehetséges, eldobható eszközöket használjon. Tudom, hogy a környezetvédelemmel ez élesen szembe megy, de a mosatlan, büdös, penészes, ételmaradékos edények sokkal veszélyesebbek lehetnek. Mindezek elkerülése érdekében javasoltam fentebb a menza igénybevételét.

Reggel mindenkinek iskolába kell mennie, ezt követően a délutáni elfoglaltságától, tanulmányi eredményeitől függően egyénileg írjuk elő a tanulóknak a kötelező délutáni, esti tanulási időt. Ennek kezdetére be kell érkeznie a kollégiumba. Ez jellemzően 15.00, 16.00 óra. Eddigiekben a tanulást a tanulószobában szerveztük meg. A vírushelyzet miatt azonban most kerüljük azt, hogy a gyerekek zárt térben csoportosuljanak, ezért mindenkinek engedjük a szobában történő tanulást, amit segítő ellenőrzéssel támogatnak a tanár kollégák. A kollégium nevelőtestületének tagjai középiskolai tanárok, akik szakjuk alapján összességében szinte minden tantárgyat lefednek, így tudunk segítséget adni az elakadóknak. Angol, német, orosz, magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, informatika... stb tantárgyakból segítjük azt, aki hozzánk fordul ilyen kérésével. A délutáni tanulást követően 18.30-tól vacsoraidő van, illetve elkezdődnek és 21.00-ig tartanak a különböző kollégiumi foglalkozások, melyek szakkör jelleggel működnek és érdeklődésének megfelelően ki-ki választ magának elfoglaltságot. Weblapunkon megtalálják ezeket (http://jakkoli.hu/szakkor.php?menu=7). Ügyelünk arra, hogy a foglalkozásokon a fertőzésveszélyt a minimálisra csökkentsük, adott esetben a maszk használatát is kérni fogjuk.

Az épületben van konditerem, szauna, színházterem, könyvtár, az udvaron sportpályák..., tehát kikapcsolódásra alkalmas lehetőségeket kínálunk folyamatosan.

21.00 után a vírushelyzet miatt idősávokba rendezetten megkezdődik a tisztálkodás, felkészülés a pihenésre. Elvárjuk a fiúktól a lehetőség szerinti maximális higiéniát, a saját környezetük rendben tartását. Amennyiben ezen utóbbiban kirívó hiányosságokat tapasztalunk és figyelmeztetések ellenére sem változik a helyzet, felvesszük Önnel is a kapcsolatot, kérve az együttműködő segítségét. Az ilyen esetek szerencsére nagyon ritkák, bízom benne, hogy az Ön gyermekénél szóba sem jöhet ilyesmi!

22.00-kor van a kollégiumban villanyoltás, de az emeleti tanulószobákat - tanári kontrol mellett - éjszaka is igénybe lehet venni (24.00-ig).

Az éjszaka nyugalmát négy felnőtt őrzi, három pedagógus és az állandó portaszolgálat. Őket telefonon is el lehet érni, így szükség esetén minden segítséget meg tudunk adni a rászorulónak (pl. betegség, rosszullét esetén...). Egyúttal ügyelünk arra is, hogy az éjszaka nyugalmát ne zavarja meg semmi és senki. 21.00-kor van kapuzárás, a későn érkezőket regisztráljuk és tisztázzuk a késés okát.

Mint ahogy tapasztalták, az épület be van kamerázva, ezzel is növeljük a személyi és a vagyonbiztonságot.

Összefoglalva: örülünk, hogy segíthetjük gyermeke továbbtanulási törekvéseit, egyéb céljainak megvalósítását és igyekszünk a lehetőségeinken belül az Ön kéréseinek is megfelelni. Bíztatjuk és óvjuk tanulóinkat, támogatjuk őket a középiskolás kor nehézségeinek megoldásában, a tanulásban, a hétköznapi élet problémáinak értelmezésében, kezelésében.

Régi tapasztalat, hogy aki kollégiumban tölti középiskolás éveit, gyorsabban tud alkalmazkodni bármely élethelyzethez, közösséghez, megtapasztalja az együttműködés, a tolerancia fontosságát és előnyeit. Önálóbb, határozottabb fiatal felnőtt válik belőle.

Sikeres és egészségben eltelt tanévet kívánok mindenkinek!!

 

Székesfehérvár; 2020. 08. 30.                                                                       Nagy Kálmán

                                                                                                                         igazgató