Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium                     8000 Székesfehérvár, Széchenyi u.13            Email: jaktitkarsag@gmail.com Tel./Fax: 22/500-827
 
 
 
 

"A kollégium életét kemény fegyelem jellemezte"

 

Székesfehérváron születtem, 1934-ben. Itt jártam iskolába, s itt is érettségiztem, a József Attila Gimnáziumban. Érettségi után felvettek az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, s a természettudományi karon jó eredménnyel kémia-fizika szakos tanári oklevelet szereztem. Ezt követően 1957-től két évig tanítottam Székesfehérváron, amikor az akkori kollégium igazgatója, Lovrek Károly hívott a kollégiumba, nevelőtanári feladatok ellátására. Vállalkoztam e feladatra, s 1959. szeptember 1-jétől napjainkig - koromhoz mérten - végzem a dolgomat. Eközben negyvenkilenc év telt el: 1959-től 1978 szeptemberéig a Fő utcai ciszter rendházban dolgoztam, s 30 éve a JAK jelenlegi helyén, a Széchenyi utcában tevékenykedem.

Kezdetben - 1959-től - a kollégiumban csak a József Attila Gimnázium tanulói voltak, akkoriban egy iskola és egy kollégium működött együtt. Az idők során ez is egyre változott: a kollégium lakóinak sorába fokozatosan beléptek a Vasvári, az egykori Ybl, a Teleki Blanka és a Hunyadi közgazdasági középfokú oktatási intézmények vidéki tanulói is. A kollégium életét kemény fegyelem jellemezte. Az ébresztőt az udvaron reggeli torna követte, mely után tisztálkodtunk úgy, hogy rendszerint nem volt melegvíz. Kötelező volt reggel a szobatakarítás, mely után a 35-40 perces reggeli szilenciumot tartották.

Reggelizni csak ezt követően lehetett, amely után a diákok három szakaszban átvonultak az iskolába, fejükön a kötelezően viselendő diáksapkában. A tanulóknak ekkor még szombaton is iskolába kellett járniuk. Az étkezés - főként a közös reggeli és a közös vacsora - az ügyeletes tanár "Jó étvágyat!" szavaira kezdődhetett meg.

A tanulók havonta általában csak egy alkalommal utazhattak haza, ám ez a magatartástól függően változott: ha valakivel nagyon sok gond volt, nem utazhatott haza; míg aki kiemelten jól viselkedett, az akár kétszer is hazamehetett. Hét közben a délutáni szilenciumról sportköri foglalkozásra csak a legritkább esetben - inkább csak szilencium után - mehettek el a sportolók: ebből is világosan látszik, hogy a tanulás volt a legfontosabb feladat. De a vezérelv sokkal inkább a tudatosság, mint a kényszer volt, s ez megmutatkozott a tanulmányi eredményekben és az egyetemi-főiskolai felvételi vizsgákon is. A tömeges sportolási lehetőség kisebb volt, bár engedéllyel és felügyelettel tanulóink átmehettek a közeli gimnáziumok tornatermébe és udvarára. Évente több alkalommal kulturális műsorokkal fűszerezett kollégiumi bált rendeztek. Természetesen voltak akkoriban is negatív jelenségek - például hanyagság -, ám a "fő vonal" mégis más volt, mint ma.

A vidéki gyerekek a középiskolába iratkoztak be, ott akartak sikereket elérni. A kollégiumnak e téren kellett aktivizálni, szolgálni, erősíteni az iskolai, tanulói, szülői célkitűzéseket. Szoros kapcsolatot ápoltunk az iskolákkal: a kollégium tanárainak órákat kellett látogatniuk, főleg azokban az osztályokban, ahol a kollégista gyerekek jártak. A tárgyi feltételeink eléggé szerények voltak: például nem volt központi fűtés, a gyerekek hetente egy alkalommal ingyenjegyet kaptak az Árpád fürdő kádfürdő részlegébe, ahol melegvízben fürödhettek.

Minden nehéz körülmény ellenére állíthatom: a gyerekek szerettek a kollégiumban. Egy-egy csoporttalálkozó alkalmával a most már 50-60 éves régi diákok örömteli nosztalgiával beszélnek a kollégiumban eltöltött hasznos évekről.

 

Kisteleki Tibor

 

 

Egy Józsefes kollégista visszaemlékezései a hetvenes évekből

 

Mint elsőéves Yblis diák, 1967-ben kerültem pótfelvételisként Székesfehérvárra, a József Attila Fiúkollégiumba, a Március 15. utca 6. szám alá. Azért pótfelvételisként, mert több volt a jelentkező, mint ahány tanulót fel tudtak venni. A felvétel függött attól, hogy ki milyen messze lakik Székesfehérvártól, s azok helyére lehetett pótfelvételisként bekerülni, akik a már volt kollégisták közül megbuktak, akár félévkor, akár év végén. Bukott diák nem lehetett kollégista, s a középiskolai tanulmányi eredmény jelentősen befolyásolta a kollégiumi díjat. Az akkor mintegy 250-280 kollégista három középközösségbe tartozott, s öt nevelőre voltak bízva. Az épület első emeletén a tanulószobák, a másodikon a hálószobák voltak. A hálókban és a tanulókban is 12 - 36 fő fért el. Minden szobának volt egy parancsnoka, aki felelt a rendért, a tisztaságért, a szilenciumi és a takarodó utáni fegyelemért. Jómagam másodéves koromtól voltam szobaparancsnok, a szobánkat mi takarítottuk ki, a mellékhelyiségeket és a folyosót takarítónő. Minden emeleten volt WC és mosdó, de csak hideg vízzel. Szekrényeink a hideg folyosókon voltak, többnyire fűtés nem volt. A szobákban az első években szénnel, vagy olajjal fűtöttünk - egyik sem volt jó.

A földszinten irodák és klubszoba - ahol néha tévét lehetett nézni -, az udvari részen konyha és ebédlő volt.

Az étkezde a mai Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasóterme volt, s mivel ide befért az összes kollégista, nem ritkán taggyűléseket, bálokat is rendeztek itt.

Emlékszem a napirendre is.

6. 00

Ébresztő

Szigorú tanári ébresztő volt.

6. 00 -  6. 15

Reggeli torna

Nyáron: udvar,

télen: hideg folyosó. Ellógni ritkán lehetett.

6. 30 -

7. 15

Reggeli szilencium

Szigorúan a tanulószobában, a székeket felrakva, a szobát kitakarítva, a parkettát felviaszozva, felkefélve és mindent elpakolva lehetett eltávozni.

Iskola után 15.00-ig

Ebéd

 

16. 00 - 17. 30

Szilencium I.

 

17. 30 - 17. 45

Szünet

 

17. 45 - 18. 45

Szilencium II.

 

18. 45 - 19. 30

Vacsora

 

21. 30

Lámpaoltás, takarodó

 

Szombat 19.00-20.00

Kimenő

 

Vasárnap  9.00-12.00

Szilencium

 

Vasárnap 19 óráig

Kimenő

 

A hálószobákban csak vacsora után lehetett tartózkodni. Sportolási lehetőség a pingpongozáson kívül - egyetlen folyosói asztal - minimális volt, hétvégén délután a város másik felébe lehetett focizni.

Összességében azonban igen szép négy évet töltöttem a Fő utcai Józsefben. Szívesen emlékszem vissza azokra az évekre: szerettem ott .

Báles István